KREATÍV ÖTLETTÁR

Dekorálj kávészemekkel!

kavedekoraciok

Kávékedvelők minden bizonnyal örömmel fogadják majd ezt a bejegyzést!
Hangulatos és illatos dekorációt készíthetünk kávészemekből és némi maradék zsineg felhasználásával. Győriné Kéri Ágnes megmutatja hogyan: (tovább…)

Kagylódekorációk

Tudom, rég jelentkeztem új blogbejegyzéssel! Ennek oka, hogy szó szerint, ágynak döntött bennünket az influenza. Lázasan, erőtlenül, betegen pedig nem tudtam sem a bloggal, sem  mással érdemben foglalkozni. Lassan azért már kezdünk kikeveredni belőle. Én is jobban vagyok, így most jöhetnek az új bejegyzések!

Annál is inkább, mert folyamatosan kapom szakkörünk tagjaitól a jobbnál jobb ötleteket, többek közt a kreatív újrahasznosításhoz is!

kagylokTengerparti vakációról szerintem senki sem tér haza úgy, hogy legalább néhány szép kagylót, vagy egyéb tengeri herkentyűt ne hozna magával. Egy darabig nézegetjük, rakosgatjuk, aztán dobozba, fiókba kerülnek. Aztán elfeledkezünk róluk… majd egy idő múlva pl. egy nagytakarítás közben megtaláljuk őket. De mihez kezdjünk velük?

(tovább…)

Díszíts kagylókkal!

Mai blogbejegyzésben Kreatív Szakkörünk tagja, Mosolygó Ágnes mutatja meg, hogy mit lehet kihozni egy szebb napokat látott, de “balesetet szenvedett” falitükörből és nyaralások során összegyűjtögetett, aztán ide-oda rakosgatott kagylókból:

Már régóta hánykolódnak a lakásunk eldugottabb zugaiban zacskókban, dobozokban összegyűjtött régi nyaralásokból hazahozott kagylóhéjak, csigaházak. Mindenféle formájú, méretű, színű, amilyet csak találni lehetett a tengerben.
Akkor kerültek csak elő igazán a porosodásból, amikor baleset érte a konyhánk falát díszítő tükröt, és eszembe jutott, hogy itt a kiváló alkalom a kagylók felhasználására. (tovább…)

BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT!

Kreatív Szakkörünk tagja,  Győriné Kéri Ágnes csuhébabái szavak nélkül is
mesélnek… A betlehemi éjszaka pillanatait elevenítik meg.

Ági csodaszép alkotásairól készült fotóival kívánok nagyon sok szeretettel
Kreatív Szakkörünk minden tagjának, és az oldal látogatóinak
BÉKÉS, BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT!  (tovább…)

Készíts karácsonyi fenyőt tollból!

A tollból készült dolgokat lehet szeretni és nem szeretni.
Van aki imádja, van aki ki nem állhatja…

Itt a blogon is mutattunk már szép tollvirágot és tollból készült adventi asztaldíszt is láthattatok. Most a karácsonyi fenyő készítés technikáját ismerhetitek meg. Aki szeretné a fotók alapján könnyen megvalósíthatja!

karacsonyfa tollbol1 (tovább…)

Karácsonyi asztaldíszek

Rohamléptekkel közeleg az év szerintem legszebb ünnepe a Karácsony. Jó, ha időben kezdjük az előkészületeket, hogy ne kelljen kapkodni és jusson időnk mindenre. Ezúttal asztali dekorációkhoz szeretnék néhány inspiráló ötletet adni!

karacsonyi asztaldisz2

(tovább…)

Adventi koszorúink

Két hét és máris itt van Advent 1. vasárnapja amikor ünnepi koszorúnkon meggyújtjuk az első gyertyát. De milyen is legyen az idei adventi koszorú?
Ehhez szeretnénk néhány ötletet adni.

A képeken látható koszorúkat Kreatív Szakkörünk tagjai készítették.

(tovább…)

Még egy kis ősz!

Kicsi fácskák magokból, termésekből

Az évszakok közül a tavasz és az ősz a legkedvesebb számomra. Míg tavasszal a természet újjászületése varázsol el, addig ősszel az a hihetetlen színpompa és gazdagság ejt bámulatba, ahogy elénk tárja kincseit…

Még most sem késő egy kis erdei sétára indulni, hogy összegyűjtsük a szükséges alapanyagot, hogy ilyen szép kis fácskákat készítsünk.

oszifacskak (tovább…)

Henger mécses áttört mintával

Készíts pitypang és bambuszmintás papírmécsest!

hengermecses1

Ha különleges, nem mindennapi hangulatvilágítást szeretnénk, érdemes elkészíteni ezeket a mécseseket. (tovább…)

Idegen tollakkal ékeskedve

Tegnap éjjel valami oknál fogva nem tudtam elaludni, csak forgolódtam és közben persze sok minden járt az eszembe… Többek között azon is töprengtem, hogy így Márton naphoz közeledve, milyen ötletet mutassak itt a blogon, ami kapcsolódik ugyan a témához, de azért nem annyira megszokott dolog… Végül is valamikor éjfél után sikerült álomba szenderülnöm, de hogy álmodtam e valamit… nos, erre nem igazán emlékszem…

Viszont reggel, mikor leültem a számítógépem elé megnézni az e-maileket, gyorsan bekukkantottam ide a blogra is. Az utolsó “Szent Márton és a libák” bejegyzés láttán, egyszercsak beugrott: nemcsak libákat és lámpásokat, mécseseket, hanem libatollból készült virágot is mutathatok! Miért is ne? …

(tovább…)

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!