KREATÍV ÖTLETTÁR

Szent Márton és a libák

szent_marton

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként.
A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak.

Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett.

Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat. Forrás

Egy kis Márton napi kreativkodáshoz ajánlom ezt a gyerekekkel is egyszerűen elkészíthető libás képet. Bekeretezve, aranyos gyerekszobai, osztálytermi dekoráció válhat belőle.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 Így készült:

  • Fehér kartonból sablon alapján kivágtuk a liba formákat.
  • Narancssárga kartonból a lábakat.
  • A gyerekek fehér kartonon -szétnyitott ujjakkal- körberajzolták a kezüket,
  • majd azt is körbenyírták.
  • A kivágott kezeket felragasztottuk a liba testére, ez lett a szárnya.
  • Megrajzoltuk a szemeket és a csőrt.
    (Aki akarja ragaszthat neki mozgó szemet is.)
  • Helyére illesztettük a lábakat.
  • Maradék csomagólópapírból hátteret készítettünk.
  • Felragasztottuk a libákat.
  • Aki akar készíthet a képnek vastag kartonból paszpartut, vagy be is keretezheti.

+ TIPP:

Két liba forma -fej, nyakrész és hátul a farokrész-, összeragasztásával készíthetünk mécses dekorációt is. Az így összeragasztott libaformát szétnyitjuk, és a közepébe egy poharat, vagy kis befőttes üveget illesztünk, melybe egy teamécsest, vagy gyertyát tehetünk.  Forrás

 

>>> Márton napi liba lámpás helyett készíthetsz >>> Csipke-mécsest is!

 

Jó az ötlet? Kattints a “Tetszik” gombra!  :) 
Hasznosnak találod? Oszd meg ismerőseiddel!
>>> Csatlakozz hozzánk Facebookon is!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!